Szép jó estét mindenkinek!
Újra jelentkezem innen az ágyikómból éberen és még mindig fitten
és üdén J
Na, lejárt az első bemutatónk, és na, kicsit megkönnyebbültem.
Mielőtt nem felejtem el, az előtte szólóval egyet kell, hogy értsek. Vannak
olyan dolgok, amikre különböző okok miatt csak hétvégén van lehetőség elvégezni,
úgyhogy kellene egy jó ajánlat, ami megfelel mindenkinek. Megértem azt is, hogy
hamarosan bemutató, de ha én még egy hétvégét így lehúzok, akkor annak jó vége
itthon nem lesz, mert így semmi másra nincs időm J
Na de térjek vissza az első közönség előtti bemutatóhoz. Először
is megjegyezném, hogy örülök, hogy megismerhettem Kati a lányodat, anyja lánya J Ezt természetesen bóknak szántam J
Köszönjük még egyszer Iringó, hogy eljöttél és természetesen ez Istinek is szól J Nem tudok más nevében beszélni, hogy milyen volt, de a saját meglátásaimat
leírom. Kezdeném azzal, hogy én úgy mentem reggel oda, hogy örültem, ha szép
lassan tudok menni. Kezd kiütni a fáradság. Azért előző két nap megdolgoztunk
és ma is belehúztunk. Bocsánat tegnapJ Vasárnap reggel mindennél nehezebb
volt számomra az, hogy felkeljek az ágyamból, felöltözzek és lemenjek és újra
egy napot végig próbáljak. Erőt vettem magamon és mentem. Csak az volt a
legnagyobb baj, hogy alig tudtam menni. Iszonyú fájdalmat éreztem végig a
lábaimban. Olyan érzés volt mintha már nem sokáig bírnának el és valahol csak
egyszerűen összecsuklom. De kibírtam. A délelőtt folyamán úgymond felboncoltuk
a darabot újra mikroszkopikus figyelmet szenteltünk mindenre. Minden apróságot kidolgoztunk
bizonyos jelenetekben. Egyrészt ez jó volt, de másrészt volt ahová már késő a változtatás,
mert volt egy megszokott menet és ilyen későn azt átváltoztatni nem nagyon
megy. Délután már felállítottuk a díszletet, szépen berendeztünk mindent és
lement újra teljesen végig a darab. Megkaptuk az utolsó rendezői tanácsokat
vagy inkább utasításokat (ki minek veszi) és máris megérkezett a később
véleményt formáló közönségünk. Azért volt bennünk egy kis izgalom, de azért a
végére elég jól belelendült mindenki J Egy kis plusz munkával egész jó lesz. Elnézést
rosszul írtam remek lesz vagy inkább haláli jó J
Búcsúzóul mivel még mindig nem alszom, van időm verseket olvasni.
Azzal búcsúznék minden kedves blog olvasótól J József Attila általam nagyon
kedvelt versével kívánok mindenkinek szép jó éjszakát! J
József Attila
Szép csöndesen aludj,
Szép este van. Szép csöndesen aludj.
Szomszédjaim is lefeküsznek már.
Az uccakövezők is elballagtak.
Messze-tisztán csengett a kő.
Meg a kalapács
Meg az ucca
S most csönd van.
Régen volt, amikor láttalak.
Dolgos két karod is oly hűs
Mint ez a nagy csöndű folyó.
Nem is csobog, csak lassan elmegy.
Oly lassan hogy elalusznak mellette a fák
Aztán a halak
a csillagok is.
És én egészen egyedül maradok.
Fáradt vagyok sokat is dolgoztam
Én is elalszom majd.
Szép csöndesen aludj.
Bizonyosan te is szomorú vagy
Azért vagyok én is szomorú.
Csönd van
a virágok most megbocsátanak.
Még egyszer jó éjt kíván Tünde J