Marci és az első ruhapróba!

Gondolkodóba ejtett ez a lila, csillogó frakk, ami magáért beszél!

Marci is magáért beszél :)

pro es contra

Sziasztok!
Köszönöm a felhívást, hogy külön szólsz, hogy új bejegyzés van, de attól még semmi nem változik. Már vártam, hogy mikor lesz új bejegyzés, mert tudni illik kedves olvasó volt még próba azon kívűl is, de akkor féltem megtörni a csendet, de hát arról senki nem mond semmit hogy zajlott le, milyen volt, hogy telt mindenkinek, stafétába nyugodtan be lehetne írni, hogy írd le milyen volt a legutóbbi próbád. Pont akkor beszéltük meg ezt az alkalmat, úgyhogy nem csodálkozom, hogy mindenki nem értette meg olyan pontosan. Sajnálom a próbát, őszintén mondtam mindkettőtöknek, és nekem is pont úgy lesz olyan próbám, nem maradok ki belőle, nem is szándékozom, s remélem nem olyan lesz hogy majd utána imádkozni kell, hogy jajj Istenem......
Én úgy látom, hogy eléggé próbálja mindenki azt az időt rászánni és tűrtöztetni magát, amikor jön, amikor ott van, amikor elmegy-visszajon, azt hiszem én nyugodt és türelmes voltam, s mai napig is igyekszem úgy tenni, meg ahhoz igazítani, hogy nektek is megfeleljen.
Igaz, hogy egyesek szerelmesek de nem emiat maradt el a próba, viszont történik úgy is, hogy valamilyen távollét miatt marad el a következő próba és ahhoz semmi közöm, hogy közbe, hogy érzel vagy mit teszel és hol. Mielőtt megsértődnél Tündi tisztázzuk azt, hogy nem az van, hogy amit szabad a nagy kutyának, azt nem szabad a kicsi kutyának. Emlékezz vissza a státuszokra hogy ha te nem tűröd el, hogy más úgy kezeljen, akkor értsd meg, hogy te se teheted meg azt mássokal, elítélés, bíráskodás stb!!!!!
Kiábrándultam kicsit ebből a blogolásból, mert én arra gondoltam, hogy arra használjuk, hogy a darabbal kapcsolatosan a véleményünket, a tapasztalatainkat, tudásunkat bővítsük, megosszuk, mondom a darabról, nem egymást kritizáljuk. Most már csak arra jó, hogy egymásnak célozgassunk, sejtetve, kicsit gúnyolva, névtelenül célozva, s nem szabad válaszolni mindenre, mert kitudja ki sértődik meg, mert igaz, hogy amatőr színjátszók vagyunk(vagyok), de nem amatőr emberek!!!
A stafétáról is látszik hány tulajdonosa van a blognak, össze-vissza jár, nincs egy sorrend, például most ha én kitölteném s átadnám egy újabb személynek se számítana, mert mindeki ahogy épp akarja, nincs a másik iránt kis előzékenység, esetleg tisztelet. Lenne egy kérésem is, ha valakinek valami baja van nem hiszem, hogy csak itt tudja kifejezni az a személy iránti véleményét, s ha lehet akkor ne itt tárgyaljuk meg, ezt elsősorban arra értem ha velem. Vagyis válaszokat nem kell lenyelni, be lehet bizonyítani mennyire vagyunk ősszinték, de ami nem tartozik ide azt máshogyan.
Legjobban a Rékát sajnálom, mert biztos vagyok benne nem így képzelte el az egészet, mert nem kellett volna eddig fajuljanak a dolgok, de ez is vonz a próbákra, hogy megnevel engem is, mást is, csapatszellemet fejleszt az tutti!

Kellemességeket:)

Elfelejtettem :-)

Na szóval akkor... A helyzet a következő :-) Amilyen kis szórakozott vagyok elfelejtettem továbbadni a stafétát :-)

Hm, kinek is adjam?! Áh megvan! :-)

Asztalos Zsolt urat megkérem töltse ki a stafétát mivel nem ismerem még és szerintem Rékán kívül még senki nem ismeri, ezért ezáltal kicsit megismerhetjük :-)

Várom, várom, várom nagyon nagyon nagyon a következő stafétákat :-)

Tündi voltam :-)

Itt az első staféta :-)

Ha nem probléma akkor elsőre én töltöttem ki de csak azért mert már nem bírtam kivárni ameddig rám kerül a sor :-) Bocsánatot kérek a tolakodásért :-)

Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?

-          Tegnap :-)

Mikor sírt utoljára?

-          Tegnap :-)

Min tud igazán felháborodni?

-          Szinte mindenen.

Minek tud leginkább örülni?

-          Gyerekeknek.

Mi az, ami a legjobban elkeseríti?

-          Valaki vagy valami elvesztése, ami számomra fontos.

Mi a kedvenc színe?

-          Kék.

Mi a kedvenc étele?

-          Gyros.

Mi a kedvenc itala?

-          Cola zéró.

Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?

-          Neoton, Kárpátia…

Ki a kedvenc írója/költője?

-          Hm, átgondolom majd.

Ki a kedvenc festője?

-          Nincs :-)

Melyik a kedvenc filmje?

-          P.S. I love you\ Utóirat szeretlek.

Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?

-          Változó, attól függ kinek kell elnézni.

Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?

-          Hazugság!

Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?

-          Átgondolandó kérdés :-)

Kivel békülne ki a legszívesebben?

-          Egy olyan személy, aki mindig is fontos lesz az életemben és 3 évig ő volt a legfontosabb :-)

Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?

-          Cleopatra.

Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?

-          Hitler.

Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?

-          Sok embert, akik megbirkóznak ezzel a nehéz élettel és mégis szó nélkül tűrnek mindent.

Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai?

-          Ha férfi, akkor legyen férfi és ne papucs :-)

Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?

-          A nők általában megértőbbek, mint a férfiak.

Mit tart Ön a legfontosabb erényének?

-          Nagyon megértő tudok lenni mindenkivel szemben.

Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?

-          Nem tudok nemet mondani, én érzem rosszul magam, ha nemet kell mondanom.

Mi az, amitől a legjobban fél?

-          Egyedüllét, elveszítem azokat az embereket, akik számomra fontosak. Ja és rengeteg fóbiám van.

Hol élne a legszívesebben?

-          Szeretek én itt élni, nem szeretnék innen sose elköltözni :-)

Hogyan képzeli el a földi boldogságot?

-          A földi boldogságot minden ember egyénileg hozza létre. Mindenki másképp képzeli el.

Történt-e az Ön életében igazi csoda?

-          Igen.

Miben vagy kiben hisz Ön?

-          Hiszek Istenben és a felsőbb hatalomban.

Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?

-          Ezen sose gondolkodtam, de viszont azt látnám, hogy boldogan éltem és kihasználtam életem minden percét :-)

Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?

-          Azt, amikor egyetemet kellett választanom. Elmentem volna Szombathelyre! Azt örökké bánni fogom…

Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?

-          Nem szeretnék előre menni, le szeretném élni minden napomat.

Mit kívánna magának egy jó tündértől?

-          Egészséget a családtagjaimnak.

Kinek a sorsára cserélné el az életét?

-          Senkiére! Szeretem az életemet! Nem adnám oda senkinek :-)

Tündi voltam :-)

Hát igen...

Igen, igen nagyon nagyon komolyan próbáltunk attól eltekintve, hogy mindenki másképp emlékezett és vééééégül mégis nekem lett igazam és 11-től lett volna a próba :-)

Na de ezek szerint a társaim nagyon szerelmesek és ezért nem emlékeznek :-D  Büszke vagyok magamra mert kivételesen emlékeztem és még nem is késtem :-)

A zenének örülök bár nem ismerem aki segíteni fog de akkor majd megismerem :-) A matek vizsgámat inkább jobb ha hagyjuk :-)) Egyet megtudtam, óriási felfedezésemnek számít: soha életemben nem leszek matek tanárnő vagy matekzseni :-))

Tünde voltam :-)

Mai próba!

Tünde+Réka+...

Ma kérem, komolyan próbáltunk.
Istenem! Milyen hatalmas kalandvággyal vágtunk neki a szövegrengetegnek. Egy pillanatra sem tévesztettük szem elől célunk: a nyomtatott szöveg dzsungeléből eljussunk a 'magunkévá tett szöveg' nirvánájába!
Tünde, még mit is csináltunk?

A mai nap csúcseseménye, ami letaszította Tünde matekvizsgáját a trónról: Asztalos Zsolt elvállalta az előadás zenei vezetését!
Réka

Staféta

• Figyeljetek kedves és mélyen tisztelt kollegák! Arra kérlek válaszoljatok a kérdésekre majd kérjetek meg valakit a csapatból, hogy ő válaszoljon következőleg. A kitöltött kérdőívet kérjük kirakni:) 
• Hm...kit is válasszak elsőre, mondjuk: Kovrig Magdolnát!!!
• 
  
• 
  
• Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből? 
• Mikor sírt utoljára? 
• Min tud igazán felháborodni? 
• Minek tud leginkább örülni? 
• Mi az, ami a legjobban elkeseríti? 
• Mi a kedvenc színe? 
• Mi a kedvenc étele? 
• Mi a kedvenc itala? 
• Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese? 
• Ki a kedvenc írója/költője? 
• Ki a kedvenc festője? 
• Melyik a kedvenc filmje?
• Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni? 
• Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani? 
• Kivel nem szeretne találkozni a szaunában? 
• Kivel békülne ki a legszívesebben? 
• Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál? 
• Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet? 
• Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben? 
• Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai? 
• Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai? 
• Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
• Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának? 
• Mi az, amitől a legjobban fél? 
• Hol élne a legszívesebben? 
• Hogyan képzeli el a földi boldogságot? 
• Történt-e az Ön életében igazi csoda? 
• Miben vagy kiben hisz Ön? 
• Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén? 
• Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná? 
• Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná? 
• Mit kívánna magának egy jó tündértől? 
• Kinek a sorsára cserélné el az életét?

Sziasztok!

Itt a szöveg. Ehhez hozzáadjuk a színészt és a látványt. A hozzávalókat összeforgatjuk, felverjük. Megfüszerezzük kreativitással, alázattal és egy csipetnyi figyelemmel. Magas hőfokon tisztítótüzben kisütjük. Na...ezt kapd be!

Réka

I.

“Mindjárt mondtam magamnak, hogy:

Ezt a lányt tartsd meg magadnak,

Megsimogattad az arcom:

Kár, hogy majd elhagylak.

Azt mondtad: dá-di dá, di-dá dá.”

Don:  Az ágy .... fürdőszoba.... a könyvespolc.... a gitár... 

Kösz, kitűnően. És te, hogy vagy ? . Itt nagy a meleg. És Scarsdule-ban milyen az idő? Szóval itt irtó meleg van. 

Halló Mami…Csak tudtam. Ha te hívsz nem is csönget a telefon, csak cuppog és csücsörit. Kösz kitűnően. És te, hogy vagy ? Itt nagy a meleg. És Scarsdule-ban milyen idő van ?... Szóval itt irtó meleg van. A lakás haláli. Nagyon megszeretem…  Bánom is én. Felőlem gyere be a városba, menj el a Baks áruházba, de ide ne gyere föl. Azért, mert két hónapban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, igaz? Hogy? Nem értem… Dehogy, hozzá se nyúltam a rádióhoz. A szomszéd lakásból hallatszik át… Nem tudom… valami lány … Most költözött be … Nem tudom, hogy hívják. Nem ismerjük egymást…  Ne törődj vele, majd abbahagyja…  Nem,  nem akarom, hogy te szólj neki…Nem nagyon hallom, amit mondasz. Majd holnap beszélünk. Szia!

II.

Hé, legyen szíves…. Nem halkítaná le a rádióját? 

Jill: Bocsánat. Nem hallottam, mit mondott. 

Don: Csak arra akartam megkérni, hogy halkítsa le a rádióját. Nem kell azért elzárni. Csak halkítsa le, kérem.

Jill: Nincs is rádióm. A tévé volt.

Don: Hát mindegy, mi szólt. Ezek a falak papírból vannak. 

Jill: Tudom – Átlátszóak - Mi a véleménye, egy csésze kávéról?

Don: Nem, köszönöm, nemrég ittam.

Jill: Úgy értettem, hogy nekem.

Don: Nagyon szívesen…. jöjjön át. Nyitva van.

Jill: Jill Tanner vagyok.

Don:   Don Beker. 

Jill: Remélem, nem haragszol, hogy meghívattam magam kávéra. Fölhúznád nekem ezt a cipzárt, nem érem el. A te nappalid nagyobb, mint az enyém. Mióta laksz itt?

Don: Három napja. Ez nem a nappali szoba, ez a lakás. Ez minden, amim van, plusz egy nagy fürdőszoba.

Jill: Nekem három szobám van, ha a konyhát is beleszámítjuk. Két napja költöztem ide.Kérdezhetek valami bizalmasat?

Don: Persze.

Jill: Miért nem akarod, hogy a mamád ide jöjjön?

Don: Hát, ezt honnan tudod?

Jill: Ha te hallasz engem, én is hallak téged. Biztosan az ajtó alatt megy át a hang. Minek oda az az ajtó, különben?

Don: Az én lakásom és a tied valamikor egy lakás volt. Amikor kettőt csináltak belőle, egyszerűen bezártak az ajtót, ahelyett, hogy befalazták volna. Gondolom, arra az esetre, ha egyszer netán megint egyesíteni akarnák a kettőt.

Jill: Nem válaszoltál a kérdésemre.

Don: Elfelejtettem, mit kérdeztél?

Jill: Miért nem akarod, hogy a mamád ide jöjjön?

Don: Hosszú...Nem, tulajdonképpen nem is hosszú történet – csak régóta zajlik. Az anyám nem akart elengedni otthonról. Szerinte nem tudok megállni a saját lábamon. A végén megegyeztünk, hogy kapok két hónapot, és azalatt megpróbálom. A megállapodásunk szerint ez alatt nem jön el ide.

Úgyis utálná ezt a lakást, már így is utálja, pedig még nem is látta. Bejönne ide, és azt mondaná: „Legszívesebben elbőgném magam! „

Jill: Sokat szokott sírni a mamád?

Don: Nem - mindig csak fenyegetőzik vele.

Jill: Ha komolyan sírni akar, küldd át hozzám, nézzen szét nálam. Te legalább rendet tartasz. Elég idős vagy, hogy egyedül élj, nem? Én tizenkilenc vagyok. Hát te?

Don: Az anyám szemében még tizenegy – sőt most leszek  tíz.

Jill: Akkor nekünk ugyanaz a mamánk van. Az enyém azt szeretné, ha gyerek maradnék egész életemben, vagy legalább az ő egész életében. Mert akkor ő nem öregszik. Imádja, mikor azt mondják neki, hogy olyan, mintha testvérek lennénk. És ha nem mondják neki, akkor ö mondja. Neked van állásod?

Don: Még nincs ... de gitározok, és vannak kilátásaim.

Jill: Halottam az éjjel.

Don: Bocsánat.

Jill: Semmi baj, mert nagyon jó volt. Először azt hittem, hogy lemez, de mikor újra meg újra ugyanazt a számot játszottad, rájöttem.

Don: Nem tudok kottát olvasni, így aztán hallás után kell tanulnom. Megpróbálok összehozni egy műsort.

Jill: És mi lesz, ha megvan?

Don: Akkor megpróbálok utánajárni azoknak a kilátásoknak. 

Jill: Van még egy kis kávé?

Don: Rengeteg.

Jill: Majd én kitöltöm.

Don: Már fölálltam.  Mit is mondtál, mi a neved?

Jill: Jill Tanner. De hivatalosan tulajdonképp azt hiszem, Mrs. Benson. Valamikor férjhez mentem Jack Bensonhoz... Még tizenhat éves koromban.

Don: Tizenhat éves korodban? Szülői hozzájárulással?

Jill: Az anyáméval. Azt mondtam neki, hogy állapotos vagyok, pedig nem is voltam. Anyu majd kibőgte a szemét, nem bírta elviselni a gondolatot, hogy nagymama lehet belőle. Mibe fogadjunk, hogy tudom, mire gondolsz most?

Don: Mire? 

Jill: Arra, hogy a fene se nézné ki belőlem, hogy elvált asszony vagyok.

Don: Nem, nem erre gondoltam. Milyen egy elvált asszony?

Jill: Ó, hát tudod milyen. Rendszerint harminc - harmincöt éves, testhezálló ruhában, magassarkú cipőben, és jó nagy cicije van. Én inkább úgy nézek ki, mint egy kislány, akin összevesznek a szülők a válóperi tárgyaláson.

Don: Szeretted azt a Jacket? 

Jill: A magam módján igen.

Don: És milyen a  „magad módja”?

Jill: Nem tudom... szóval, azért csak, mert szeret az ember valakit, az még nem okvetlenül jelenti, hogy az egész hátralévő életét vele akarja eltölteni. De Jack szeretett engem. Ő tényleg nagyon, nagyon szeretett engem, én pedig megbántottam őt. És ez az, amit én nem tudok elviselni. Én nem akarok megbántani soha senkit. Szerintem a házasság elkötelezettséget jelent, igaz? Én viszont képtelen vagyok elkötelezni vagy lekötni magam. Meg tudod érteni ezt?

Don: Megértem, de nem értek egyet. 

Jill: Akkor nem is érted igazán. Hogy lehet ez? Te tudsz valamit, amit én nem

Don: Hogy érted ezt?

Jill: Például, hogy a hamu jót tesz az asztalnak, vagy mit tudom én. Ezért hamuzol folyton az asztalra?

Don: Elmozdítottad a hamutartót?

Jill: Itt van, ni!  Vak vagy?

Don: Igen.

Jill: Hogy érted, hogy igen?

Don: Úgy értem, hogy igen. Vak vagyok

Jill: Ugyan már, ne ugrass.

Don: Dehogy ugratlak. Vak vagyok, mindig is az voltam.

Jill: Ténylegesen vak vagy? Nem csak rövidlátó?

Don: Gyári selejt. Semmit sem látok. 

Jill: Szent Isten! Remélem, nem mondtam semmi olyat, ami, ami...

Don: Jó, jó, nem kell zavarba jönni. Én se vagyok.

Jill: De miért nem mondtad?

Don: Hiszen most mondtam.

Jill: Úgy értem, mikor bejöttem.

Don: Mert nem kérdezted.

Jill: Minek kérdeztem volna? Amikor belépek valakinek a lakásába, nem szoktam azt mondani: „Jó napot kívánok. Jill Tanner a nevem. –Ön nem vak véletlenül?”

Don: Igen. Ha megismerkedek egy idegennel, én se szoktam azzal kezdeni, hogy „Jó napot, Don Baker a nevem, – és vak vagyok, akár az éjszaka.”

Jill: Szerintem, azért nekem mondhattad volna. Én legalábbis megmondtam volna neked.

Don: Hát ... kíváncsi voltam, mikor jössz rá. Most már tudod. Most elájulsz?

Jill: Hogy tudsz evvel viccelődni?

Don: Nézd az egyedüli, amitől a falra mászom, az a szánalom. Nem igénylem, és nincs rá szükségem.  Inkább nevessünk egy kicsit, ha lehet.

Jill: Nevessünk? A vakságodon?

Don: Dehogy, nem a vakságomon. Nem tudnád végre elfelejteni?

Jill: Nem könnyű. Te vagy az első vak az életemben.

Don: Gratulálok. Kár, hogy ezért nem adnak kitüntetést.

Jill: Láttam vakokat az utcán – tudod kutyával. Neked miért nincs kutyád?

Don: Nagyon feltűnő. Inkább megvagyok magamban.

Jill: Nehéz lehet közlekedni, nem? 

Don: Egyáltalán nem. Nagyon jól elboldogulok a fehér botommal. Jill: Na és itt a lakásban? Nem félsz, hogy neki mégy valaminek? Megütheted magad.

Don: Megtanultam a szobát.  Voilá! Ha nem mozdítasz el semmit a helyéről, ugyanúgy elboldogulok, mint bárki más.

Jill: Még soha életemben nem ismertem vak embert.

Don: Csak azért, mert mi nagyon exkluzív kis társaság vagyunk ám – akár az eszkimók. Hány eszkimót ismersz?

Jill: Don, nem gondoltam volna, hogy egy vak ember olyan lehet, mint  te.

Don: Nem mind olyan, mint én. Mindnyájan különbözők vagyunk. 

Jill: Úgy értem... mindig azt hittem, hogy a vakok olyan... hogy is mondjam... olyan kísértetszerűek.

Don: Hát persze. Nappal a zuhany csapján lógva fejjel lefelé alszunk, de ahogy besötétedik, szárnyra kelünk, és berepülünk bizonyos ablakokon. Ezeket hívjuk vakablaknak.

Jill: Nem, komolyan... Nincs a vakoknak hatodik érzékük?

Don: Nincs. De még ha hat érzékük lenne is, tulajdonképpen akkor is csak öt lenne nem? Többi érzékem – hallás, tapintás, szaglás – talán valamivel fejlettebb, mint a tied, de csak azért, mert többet használom őket. Rájuk vagyok szorulva.

Jill: Szerintem irtó klassz vagy, mert nem vagy keserű. Nincs benned egy szikra keserűség se.  Átköltöztem, most az asztalon ülök.

Don: Tudom.

Jill: Honnan tudod?

Don: Hallottam – és ezen kívül, most más irányból jön a hangod.

Jill: Nahát! Ezt hogy csinálod?

Don: Egyszerű. Hunyd be a szemed, és figyelj. Hol vagyok most?

Jill: Ott. Jó, tényleg ki lehet találni. Nahát irtón tisztellek ezért. Azt hiszem én szörnyen keserű lennék, ha nem látnék. Elviselhetetlen lennék.

Don: Dehogy lennél.

Jill: Én nem tudnék olyan vidám lenni, mint te. Nekem nincsenek olyan nagyszerű tulajdonságaim, mint bátorság meg lelkierő.

Don: Nekem sincsenek. Csak annyi az egész, hogy természettől fogva elragadó vagyok.

Jill: Több. Érzem, hogy sokkal különb ember vagy, mint én.

Don: Hozzám beszélsz?

Jill: Én nem „ballagnék csöndben az éjszakában” . Én nem mondanám „ tombolj, dühöngj, ha jön a fény halála” .

Don: Ez Dylan Thomas.

Jill: Kicsoda?  Tényleg azt akarod mondani, hogy idézni tudom Dylan Thomast?

Don: Most idézted.

Jill: Haláli! Egyetlen sort sem olvastam tőle. Fogalmam sincs, hol szedhetem föl. De Mark Twaint tudok idézni. Akarod hallani a kedvenc idézetemet? Mark Twaintól van.

Don: Rajta.

Jill: „Én csak szabadságot kérek . A pillangók szabadok. Az emberiség bizonyára nem tagadja meg Harold Skimpole-tól sem azt, amit megad a pillangóknak” Tejes szívemmel a pillangók mellett állok. Na, hogy teszik az idézet?

Don: Szép csak nem Mark Twain.

Jill: Hogyhogy?

Don: Hát úgy, hogy Dickens írta.

Jill: Sose olvastam Dickenst. Őszintén szólva, Mark Twaintől se olvastam semmit, de mindig úgy tudtam, hogy ő írta ezt. Mondd, olvastad a...  Jaj, Istenem!

Don: Igen, olvastam Dickenst, meg Mark Twain legtöbb könyvét is olvastam, és légy szíves, ne ájulj el folyton. Kiadták őket vakírással is.

Jill: Fölolvasni nem szoktak neked?

Don: De igen, újságokat és hetilapokat.

Jill: Majd olvasok neked egyszer, jó?

Don: Jó, de ne érezd kötelességednek. Mondd, pornográf könyveid nincsenek?

Jill: Nincsenek.

Don: Kár, mert ez az egyetlen, amit nem nyomtatnak ki Braille-írással.

Jill: Nekem olvasnom kéne.  

Don: Azt hiszem, benned jóval több van, mint magad gondolnád.

Jill: Mondd ezt nekem sokszor.

Don: Te mondogasd sokszor magadnak. 

Mindjárt mondtam magamnak:

Azt a lányt tartsd meg magadnak.

Megsimogattad az arcom:

„Kár, hogy elhagylak.

A pillangók szabadok,

S mi is” - mondtad.

Jill: Hé ,ez haláli jó! Ezt a számot énekelted. Ez a te(pillangóalod?)...

Don: Én írtam. Akkor is éppen dolgoztam rajta, de az utolsó két sor az istenek se akart összejönni. Mi a véleményed?

Jill: Haláli jó! Konyítok egy kicsit a zenéhez. De azt hiszem színésznő leszek. Mondom, azt hiszem. Ma délutánra már tudni fogom. Meghallgatásra megyek, kipróbálnak egy új Off-Broadway darabban.

Don: Jó szerep?

Jill: Azt hiszem. Főszerep. Egy lány, aki nagyon el van kenődve, mert egy homoszexuális fiúhoz ment feleségül. A fiú eredetileg alkoholista volt, de mivel most olyan sikkes a homoszexualitás, hát átírták buzinak. Te nem vagy homoszexuális?

Don: Nem - csak vak

Jill: Elég valószínű, hogy megkapom a szerepet. A rendező jó haverom, de még a szerző hozzájárulása is kell.

Don: Ki a rendező?

Jill: Nem hiszem, hogy ismerd. Ralph Austinnak hívják. Rendezett már néhány darabot itt New York-ban, de igazi sikere még nem volt.  Pár hónapig félig-meddig együtt éltünk, de a végén össze akart házasodni. Ezt nem tudtam volna, még egyszer elviselni, és arra bemondtam az unalmast.

Don: Szerelmes voltál belé?

Jill: Nem hiszem, hogy valaha is szerelmes lettem volna valakibe. Nem is akarok. Annyira... korlátozza az embert, és mindig megsérül valaki a végén. Nem vagy éhes?

Don: Nem nagyon. Te igen?

Jill: Mindig. Ijesztő étvágyam van.

 Don: Van nálam ennivaló.

Jill: Igen? Mid van?

Don: Bolonyai  meg krumplisaláta – és azt hiszem van még tejszínes káposztasaláta is.

Jill: Ne az asztalnál együnk. Rendezzünk pikniket.

Don: Hol?

Jill: Itt a padlón.

Don: Terítsd meg a padlót! 

Jill: A vakság öröklődik?

Don: Sose hallottam róla.

Jill: Az édesapád lát?

Don: Nem hinném. Hat éve halott. De egészen addig kitűnően látott.

Jill: Biztosan hiányzik neked.

Don: Nagyon. Ő volt az egyedüli barátom gyerekkoromban. Olyan ember volt, aki akkor is barátom lett volna, ha történetesen nem ő az apám. Érted, hogy mire gondolok?...Anyámnak is nagyon nehéz, mert mióta az apám meghalt, azt hiszi, hogy kötelessége nem csak anyámnak lennie, hanem apámnak is... meg nővérnek és öcsnek és unokatestvérnek és nagybácsinak és orvosnak és ügyvédnek... és szenátornak... és képviselőnek...

Jill: Értem. Miért születtél vakon? Az orvos nem mondta meg?

Don: Azt mondták, valami vírus.

Jill: Azt hallottam a szifiliszesek szoktak vak gyereket szülni. Lehet, hogy anyádnak is szifilisze volt?

Don: Várj, amíg meglátod, aztán mondd meg, te mit gondolsz?

Jill: Mikor látom meg?

Don: Két hónap múlva.  Amikor az óra elüti a hónap végét, abban a pillanatban az anyám belép majd az ajtón. De lehet különben, hogy már hallottál róla. Írt néhány könyvet. Florens Beckernek hívják.

Jill: Nem ismerős a név, de attól még bőven lehet híres, hogy én nem ismerem. Még az is lehetséges, hogy idézek tőle, és a nevét se tudom.

Don Gyerekkönyveket irt. Találd ki miről?

Jill: Gyerekekről?

Don: Egy vak kisfiúról, akit a kis világtalan Donny-nak hívtak.

Jill: Kis világtalan Donnynak? Nahát, te aztán mindent beképzelsz magadnak, csak hogy magadra tereld a figyelmet!

Don: Pedig igaz. Esküszöm. De utálom ezt a nevet: Donny.  Szólj, mikor kell megállni.

Jill: Állj! Pillanat.

Don: Hová mész?

Jill: Mindjárt meglátod. Mesélj nekem a kis világtalan Donnyról. Hátha elveszi az étvágyamat.

Don: Donny tizenkét éves, és vaknak született, akár csak én, de a kis világtalan Donnynak ez mit se számit. Autót meg repülőgépet vezet, mert tudni illik a többi érzékszerve oly mértékben fejlett, hogy meghallja, hogyha két kilométernyire kirabolnak egy bankot, és megszimatolja, hogy a kommunisták összeesküvést forralnak a kormány megdöntésére. Esküdt ellensége minden bűnnek és igazságtalanságnak, és valamennyi könyv végén, miközben mellére tűzik a CIA vagy az FBI kitüntetését, mindig azt mondja: „Senki nem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni”.

Jill: Te, igyunk valamit!

Don:Psszt! Számolok – nehogy visszafele belelépjek. 

Jill: Én erre képtelen lennék, belelépnék.

Don: Á, dehogy lépnél! 

Jill: Na...hogy-hogy elköltöztél?

Don. Hirtelen el kezdtem élni – és tanulni. Odahaza úgy éltem, akár egy kedvenc háziállat, amelyet ketrecben tartanak. Linda olyasmit adott nekem, ami eddig senkinek sem jutott eszébe: önbizalmat. Ő beszélt rá, hogy jöjjek el hazulról, és ő találta nekem ezt a lakást is. Talán hiba volt... nem tudom.

Jill: Nem, dehogy volt. Előbb vagy utóbb meg kellett tenned. A mamád nem fog örökké élni.

Don: Ezt ne mondd meg neki.

Jill: Linda?

Don: Linda Fletcher. Ő volt az első barátom apa halála után. Remek lány volt sokszor behozott, megismertetett egy csomó emberrel, meg elvitt házibulikba. Aztán férjhez ment. Bárcsak itt lenne. 

Jill: Te, idefigyelj, itt vagyok én. Kinyithatnánk az ajtót!

Don: Melyik ajtót?

Jill: Amelyik az én lakásomba vezet. Nyitva van! Jézus, oda ne nézz! Iszonyú disznóól!

Don: Nem fogok. Nem vagyok Jézus.

Jill. Bocsáss meg.

Don: Hagyd már abba a bocsánatkérést.

Jill: Most már majd megszokom. Csak tudnám, mikor? 

Jill: Hagyjuk nyitva.

Don: Csak szólj majd, ha becsukod, nehogy betörjem rajta az orrom. 

Jill: Szeretned, ha Linda lakna itt melletted, nem én?

Don: Még sose gondoltam erre. Miért kérded?

Jill: Még mindig szerelmes vagy-e belé?

Don: Azt mondtam, szerelmes voltam belé?

Jill: Ha bármikor túlozottan személyeskednék, egyszerűen mondd azt, hogy kuss. Néha elragadtatom magam. Szerelmes voltál belé? És most?

Don: Szerintem, nem árt az ember körül egy kis homály. Legyen ez az én homályom.

Jill: Milyen lány?

Don: Nagyon csinos.

Jill: Honnan tudod?

Don: Ha végig tapogatok egy arcot, nagyjából meg tudom mondani, milyen. Forma és a bőrtapintás alapján.

Jill: Nem érdekel, hogy én milyen vagyok?

Don: Dehogynem.

Jill: Oltári klassz vagyok.

Don: Tényleg?

Jill: Ilyen ügyben igazán nem hazudnék.

Don: Tudod, sokszor gondoltam már arra, ha egyszer fél percre láthatnék, azt nézném meg, én milyen vagyok.

Jill: Megmondom neked. Jó képű vagy... és nagyon szexi.  

Don: Jaj, te jóságos Isten! 

Jill: Nyugi, nem kell megijedni.

Don: Mi történt?

Jill: Ez csak póthaj. Egy csomó hosszú haj, amelyet az ember ráerősít a fejére.

Don: Nem a te hajad?

Jill: Van saját hajam is. Látod? Úgy értem, érzed? 

Don: Te jó isten! És ez mi már megint?

Jill: Csak egy műszempilla. 

Don: Miért nincs szempillád?

Jill: Dehogy nincs, csak ettől nagyobbnak látszik az ember szeme. Ezek hosszabbak, mint a sajátok. Linda nem viselt ilyet?

Don: Nem.

Jill: Akkor talán hosszú szempillája volt. Gyűlölöm Lindát.  Folytasd.

Don: A frász tör ki folyton.

Jill: Nyugi, nem kell félni. Innen lefelé már igazi minden.  Hát nem szakasztott olyan vagyok, mint Elizabeth Teylor?

Don: Még nem tapogattam Elizabeth Teylort.

Jill: Nagyon hasonlítunk egymáshoz. Főleg, ha nem látsz.  Ez a mellem teljesen a saját. Mind a kettő. Mi a baj?

Don: Te mit gondolsz, mi a baj?

Jill: Ha tudnám, nem kérdeztem volna.

Don: Miért csinálod ezt? „Légy jó a testi fogyatékosokhoz-mozgalom, vagy mi?  Ne jótékonykodj velem! És ne sajnálj!

Jill: Azért csinálom, mert akarom! És jól néznék ki, ha sajnálnám azt a pasast, aki mindjárt lefekszik velem!  

Megmondtam neked én 

Szerelmünk kezdetén:

„Elhagyhatsz, nem félek,”

Azt mondtam könnyedén:

A pillangók szabad lények,

És mi is, ez a lényeg.”

III.

Jill: Nem találom! Semmit se találok ebben a disznó ólban.

Don: Mit keresel?

Jill: Semmit. Tádámmmm!

Don: Ez mi?

Jill: Mit érzel?

Don: Nyaklánc.

Jill: Neked is nyakláncot kell viselned, ha gitáros akarsz lenni.

Don: Ezt senki se mondta.

Jill: Donovan is viseli... meg a Jimi Hendrix is viselte.

Don. És mi mást kell még viselni?

Jill: Hát klassz, vad ruhákat. És éppenséggel a hajad se valami nagyon menő.

Don: Mi a baj vele?

Jill: Majd mindjárt rendbe hozom. 

Don: De mi a baj vele?

Jill. Nem jó a frizurád.  Maradt valami kajálni való? Éhen pusztulok.

Don: Máris?

Jill: Hát nem rémes?

Don: Azt hiszem, van meg néhány alma. 

Jill: Rengeteg fejes saláta van itt – nem éppen erről ábrándoztam. Csak egyetlen almát látok.

Don: A tied.

Jill: Kösz. Ülj nyugodtan. Nagyon értek hozzá.

Don: Nem vagyok benne biztos, hogy olyan szeretnék lenni, mint egy hippi.

Jill: Nem leszel olyan, mint egy hippi, éppen csak hipp leszel. 

Don: Nem túl vad a frizurám, remélem?

Jill: Szerintem oltári klassz. Kihozza belőled a karizmát.

Don: Mit hoz ki? Kinek a karizmát? Miért nem a lábizmát?

Jill: De buta vagy! Nem hallottál még a karizmáról? Nem tudom pontosan, mi az, de a sztárokról mondják, hogy karizmatikusak. Akinek karizmája van, annak nem kell semmi más. Ha karizmád van, sorba állnak az emberek az utcán, hogy láthassanak.  Szép vagy, tudod-e? Kívül – belül szép ember vagy.

Don: Te is tetszel nekem.

Jill: Valamit meg kell mondanod nekem.

Don: Mi az?

Jill: Hogy... szóval, hogy amikor megfogtam a kezed, és ráraktam a mellemre... megdöbbentél?

Don: Egy kicsit. Nem úgy értem, hogy erkölcsi szempontból, vagy ilyesmi. Hanem meglepő volt, hogy egy lány mellét érzem a kezemben, amikor nem is számítottam rá.

Jill: Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy ez a szokásom, hogy a férfiak kezét a mellemre rakom.

Don: Nem, nem hinném, hogy ez a szokásod.

Jill: Ha én le akarok feküdni valakivel... hát van egy kis mosolyom, amiből megtudhatja az illető, hogy érdekel a dolog.

Don: Szeretnem letapogatni ezt a mosolyt.

Jill: Most nem megy, mert folyton megnevettetsz.

Don: Ez az?

Jill: Á dehogy. Juj, most nem megy. Majd később megmutatom. De nálad más módszerre volt szükségem, igaz? De azért nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy züllött vagyok.

Don: Nem hittem, és nem hiszem.

Jill: Utálok a szexről beszélni, de talán érdekel, ha megmondom, hogy nagyon... szóval, nagyon klassz vagy. Az egész nagyon klassz volt.

Don: Emiatt a nemzeti ünnep?

Jill: Emiatt a nemzeti ünnep –meg a karácsony.

Don: Hová mégy?

Jill: Csak kidobom ezt az almacsutkát – és aztán talán még eszem egy fej salátát. 

 Nahát, Mami !

IV.

Mrs. Beker: Örülök, hogy itthon talállak, Donny.

Don: Mami, kopoghattál volna. Jill, ez a mamám.

Jill: Anyád? Már két hónapja lenne, hogy itt vagyok?

Don: Mami ... ez ...Mrs. Benson. 

Mrs. Baker: Vetem néked egy pár inget, és gondoltam, hamarabb megkapod, ha magam hozom el. 

Don: Nincs szükségem ingekre. Csak ürügynek vetted őket, hogy idejöhess. 

Jill: Lenne szíves?

Mrs. Backer: Szóval, ezért a helyért hagytad el az otthonodat?

Don: Ezért.

Mrs. Baker: Nem éppen a Backingen palota, igaz?

Don: Nem, ez a Tadzs Mahal.

Mrs. Baker: És itt szoktál étkezni – a padlón?

Don: Mulatságos dolog a padlón enni, Mami. Te is megpróbálhatnád egyszer. 

Mrs. Baker: És ez mi, az Isten szerelmére?

Don: Nem tudom, mit nézel.

Jill: Az az én lakásom.

Don: „Legszívesebben elbőgném magam!”

Jill: Várj, még nem ment el. Még mondhatja.

Don: Nem, már mondta volna. Ismerem a szokásait.

Jill: Mibe fogadjunk, hogy kimondja? Na, mit szólnál például, a ma esti vacsorához? Ha nem mondja, nyertél, és odaát eszünk énnálam, és én fizetek. Ha meg kimondja, itt eszünk, és te fizetsz. Jó?

Don: Tartom a fogadást, de már mehetsz is vásárolni. 

Mrs. Baker: Tulajdonképp áldás, hogy nem látod, hol élsz.

Don: Igazad van, Mami. Áldom a sorsomat, valahányszor belépek ezen az ajtón.

Mrs. Baker: Donny, nem bánod, ha őszinte leszek?

Don: Hát, tudsz őszinte lenni.

Jill: Most jön!

Mrs. Baker: Föl vagyok dúlva és iszonyodom.

Jill: Vesztettem. Fél nyolckor, jó lesz?

Don: Remek.

Mrs.Baker: Még kád sincs a fürdőszobában.

Don: Nyertél! Vagdalt hús megfelel?

Jill: De legalább kettőt fejenként.

 Mrs. Beker: És mondja, hol van Mr. Benson?

Jill: Az ki?

Mrs. Beker: Arra következtettem, hogy a férje.

Jill: Ja, a Jack. Nem tudom. 

Mrs. Beker: Hány éves maga, Mrs. Benson?

Jill: Tizenkilenc.

 Mrs. Beker: Mennyi ideig volt férjnél?

Jill: Hat napig.

Mrs. Beker: És a hetedik napon megpihent?

Jill: Nem. Elköltöztem. 

Mrs. Beker: Az édesanyja tudja, hogy hol van?

Jill: Persze.

Mrs. Beker: És helyesli ezt a módot, ahogyan él?

Jill: Miféle „módon” élek?

Mrs. Beker: Az édesapja mivel foglalkozik?

Jill: Melyik?

Mrs. Beker: Hát hány apja volt?

Jill: Négy. 

Mrs. Beker: Aha, akkor tehát maga egy feldúlt otthonból származik.

Jill: Többől.

Mrs. Beker: Az édesanyja miért megy férjhez annyiszor?

Jill: Nem tudom. Szia, Don.

Don: Sok szerencsét!

Jill: Kösz.

Don: El ne felejtsd – fél nyolckor itt.

Mrs. Beker: Mi történik itt fél nyolckor?

Don: Jill meg én együtt vacsorázunk.

Mrs. Beker: Mrs. Benson, azt hiszem, itt felejtett valamit. 

Don: Mi az?

Jill: Haj. 

V.

Don: Minek kellett ilyen durvának lenned?

Mrs. Beker: Durva voltam?

Don: Azok a kérdések! 

Mrs. Beker: Lefeküdtél ezzel a lánnyal?

Don: Nem hittem volna, hogy ezt megkérdezed. Igen, lefeküdtem, vele.

Mrs. Beker: Mintha nem tudtam volna.

Don: Ha tudtad, miért kérdezted?

Mrs. Beker: Most már értem, miért volt annyira fontos, hogy saját lakásod legyen. Nem azért, mert konstruktív terveid vannak az életeddel, hanem legyen, ahol orgiákat rendezhess – éjjel-nappal!

Don: Jaj, Mami. Két ember csak egy pár. Az orgia háromnál kezdődik.

Mrs. Beker: Ismerlek én, Donny. Megint azt a kifejezést látom az arcodon, mint Linda Flecher idején. Ebbe a lányba is bele fogsz szeretni.

Don: Lehet, hogy igen. Annyira zavar, hogy heteroszexuális vagyok?

Mrs. Beker: Mrs. Benson nem az a lány, akit egy anya megálmodik a fiának.

Don: Nem érdekel a te álmaid lánya, Mami.

Mrs. Beker: Nagyon buta lánynak látszik.

Don: Szó sincs róla. Még Dylan Thomast is tudja idézni.

Mrs. Beker: Elragadó. Biztosíthatlak, hogy Dylan Thomas viszont sose idézte őt. És egyáltalában nem is csinos.

Don: Ejnye, ugyan már...

Mrs. Beker: Kis gombszeme van, mint egy madárnak, és az alakja, akár egy... karó.

Don: Az én álmaim lányát írtad le.

Mrs. Beker: Te nem látod a különbséget jó és rossz között. De én látom az emberek arcát. Belenézek a szemükbe. Te nem tudsz belenézni.

Don: Jó, de én túllátok a szemükön, be a lelkükbe. El ne felejtsd a Kis világtalan Donnyt és az ö képességeit.

Mrs. Beker: Nem is tudod, mit beszélsz, nem ismered az életet.

Don: És ez kinek a hibája? Kinek a hibája, hogy nem jártam iskolába a többi gyerekkel?

Mrs. Beker: Hogy járhattál volna?

Don: Vannak iskolák vak gyerekeknek.

Mrs. Beker: Megengedhettük magunknak, hogy otthon taníttassunk. Úgy gondoltam, az jobb lesz neked, mintha összezárnak egy csomó vak gyerekkel, akár – egy leprást.

Don: Szóval, ilyennek látsz – akár egy leprást?

Mrs. Beker: Hogy mondhatsz ilyet?

Don: Na, ná, Mami, titokban, a lelked mélyén nem szégyenkeztél egy kicsit mindig, hogy vak gyereket hoztál a világra?

Mrs. Beker: Ezért igazán nem kell szégyenkezni.

Don: De egy pici kis zavart csak éreztél azért.

Mrs. Beker: Soha sem adtál okot, hogy zavarba jöjjek miattad. 

Don: Tessék.

Jill: Elnézést a zavarásért. 

Don: Mi baj?

Jill: Újabb cipzár. Úgy látom, nyersz. Ne hagyd magad! 

Mrs. Beker: Szép segítséget kapsz te majd ettől a lánytól. Még a saját ruháját se tudja egyedül fölvenni.

Don: Ebben viszont én segíthetek neki.

Mrs. Beker: Idehallgass, Donny, isteni ötletem van! Gyere haza.

Don: Igazán kedves, Mami.

Mrs. Beker: Hát jó! Ha mindenáron itt akarsz maradni, hát maradj, de én nem támogatlak többé.  Mit csinálsz?

Don: Kiállok a sarokra egy kis pléhtányérral. Egyet se búsulj, anyám. 

Mrs. Baker: Azt hiszem, eleget tanultál, fiatalember. Alig ismerek rá a fiamra. 

Don: Mit csinálsz?

Mrs. Baker: Azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Hazaviszlek.

Don: Verd ki a fejedből, Mami. Nincs az a....

Mrs. Baker: Nem maradhatsz itt egyedül.

Don: Nem vagyok egyedül. 

Mrs. Baker:   Hazajössz velem Donny!

Don Add ide azt a bőröndöt! 

Hol van? Add ide azt a bőröndöt, anyám!  Add ide nekem! 

Mami, kérlek, ne aggódj értem. Meglátod, boldogulok. Ha nem megy a zene, még mindig tanulhatok jogot vagy technológiát. A vakok ma már sok mindent tudnak csinálni. Szóval, ne aggódj értem többet.  Most pedig el kell mennem, Mami. Kösz, hogy feljöttél. 

Mrs. Baker: Hová mégy?

Don: Vásárolnom kell. Mondtam, ma este vacsorát rendezek... Mrs. Benson tiszteletére... két személyre.

Mrs. Baker: Megvárom, amíg visszajössz.

Don:            Nem szeretném, hogy megvárj. Jó utat! Nem szeretném újra megszimatolni az illatodat, amikor visszajövök.

Mrs. Baker: Úgy terveztem, hogy itt maradok vacsorára.

Don: A terveid megváltoztak. 

Mrs. Baker: Vacsora után pedig, gondolom, orgia következik.

Don: Őszintén remélem. Végre kipattant a szörnyű igazság. A Kis világtalan Donny nem más, mint egy mocskos vénember. 

VI.

Mrs. Baker: Mrs. Benson!

Jill: Tessék?

Mrs. Baker: Nem jönne át egy percre, Mrs. Benson?

Jill: Hát nem sokáig érek rá, el kell mennem arra a meghallgatásra. 

Mrs. Baker: Sose aggódjon. Majd én teszek róla, hogy idejében elinduljon.  Gondoltam, mi ketten elbeszélgetnénk egy kicsit, tudja – nők egymás között. Kérem, foglaljon helyet.  Nem inna egy csésze kávét? Vagy inkább mást?

Jill: Nem kérek, köszönöm. De ha még megvan az az alma...

Mrs. Baker: Biztosan megvan.

Jill: Engem ez emlékeztet valamire. De mire is?

Mrs. Baker: Sejtelmem sincs.

Jill: Ahogy idenyújtja nekem a... szép, fényes almát... Ja, persze, tudom! Hófehérke.  Lehet, hogy órákig is eltart, mire a meghallgatáson sorra kerülök. Ott fogok éhen pusztulni a szemük előtt.

Mrs. Baker: Biztosan megkapja azt a szerepet, tudja-e?

Jill: Miből gondolja, hogy biztosan?

Mrs. Baker: Abból, hogy maga nagyon csinos lány. 

Jill: Nem vagyok csinos.

Mrs. Baker: Csacsiság! Maga rendkívül csinos.

Jill: Szép vagy. Szép vagy! Szebb a napnál... Ugyan, nem vagyok. Kis gombaszemem van, akár egy madárnak és az alakom, akár egy hintalóé. Nos? Nem is tagadja, hogy ezt maga mondta?

Mrs. Baker: Tudja mit szeretek magában?

Jill: Semmit.

Mrs. Baker: Dehogynem. A nyíltságát szeretem... az őszinteségét. Tudja-e maga nagyon talpraesett fiatal nő, Mrs Benson.Szerintem a gyerekkora tette magát ilyen talpraesetté és megértővé.

Jill: Igen, és ha már ilyen talpraesett és megértő vagyok, Mrs. Baker, kimondom, hogy nem azért hívott engem ide, hogy a gyerekkoromról beszélgessen velem, vagy közölje, hogy milyen csinos vagyok.

Mrs. Baker: Az érdekelt, hogy van-e valami közös magában meg Donnyban. Ő nagyon kedveli magát.

Jill: És én is nagyon kedvelem öt. Meglehet, hogy talán ő a legszebb ember, akivel valaha találkoztam. Ha elképzelem, hogy egész életében sohase látott, és sohase fog látni semmit... soha egy festményt, egy virágot, vagy akár csak egy karácsonyi üdvözletet. Én a helyében öngyilkos lennék, de Don élni akar. Igazán, normálisan élni. És még viccelődni is képes rajta. Fantasztikus srác.

Mrs. Baker: Ezek szerint maga is csak a legjobbat kívánja neki, ugye?

Jill: Aha, helyben vagyunk, igaz? Ugyebár, mondjam neki azt, hogy menjen haza magával. Erről van szó?

Mrs. Baker: Donny boldog volt otthon, egészen amíg Linda Fletcher tele nem beszélte a fejét, hogy álljon a maga lábára, és költözzön el.

Jill: Maga talán azt szeretné elhitetni magával, Mrs. Baker, hogy Don csak otthon, magával boldog? Hát „Senki sem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni”. Tessék, nemcsak Dylan Thomast tudom idézni, hanem a Kis Világtalan Donnyt is.

Mrs. Baker: Maga folytonosan megdöbbent engem.

Jill: Mi talpraesett nők már így szoktuk.

Mrs. Baker: Érdekes, annyira emlékeztet Lindára. Donny igazán következetesen válogatja meg lánypajtásait.

Jill: Miért hívja Donnynak?

Mrs. Baker: Mert ez a neve.

Jill: Utálja, ha Donnynak hivják.

Mrs. Baker: Nekem ezt sohase mondta.

Jill: Dehogynem mondta. Csak maga nem figyelt oda. Mrs. Baker.

Mrs. Baker: Maga szerint jót tesz Donnynak, ha itt lakik New Yorkban egyedül?

Jill: Szerintem nagyon jót tesz Donnak, ha ott lakik, ahol akar, és egyébként pedig nincs egyedül, itt vagyok én.

Mrs. Baker: Meddig? Maga nem igen állna egy házasságot hat napnál tovább, igaz?

Jill: A házasságomhoz semmi köze.

Mrs. Baker: Donnynak olyasvalakire van szüksége, aki vele marad, és nem csak hat napig.

Jill: Nyugodtan abbahagyhatja az aggódást, Mrs. Baker. Semmi komoly kapcsolat nem lesz Don és énközöttem. Engem nem olyan fából faragtak.

Mrs. Baker: De Donnyt olyanból faragták.

Jill: Ugyan kérem – hiszen csak kóstolgatjuk egymást.

Mrs. Baker: Kóstolgatják! Lindával is így kezdődött – kóstolgatással. De aztán Donny fülig beleszeretett..., és magába is bele fog szeretni. Mi lesz akkor?

Jill: Nem tudom.

Mrs. Baker: Akkor pedig ne engedje, hogy eddig fajuljon a dolog. Hagyja abba most, még mielőtt megsebzi.

Jill: Én nem sebezhetem meg. Én legfeljebb csak idegesítem. De maga meg tudja sebezni. Minél tovább marad vele, annál nehezebb lesz neki, amikor majd elhagyja. Nem merném olyan biztosra venni, hogy maga nem sebezheti meg, Mrs.Baker. Talán mindenki másnál súlyosabban meg tudja sebezni. Maga minden elismerést megérdemel, amiért világra hozott egy nagyszerű srácot. De fölnevelni egy fiút – akár egy vak fiút is – nem életfogytiglani foglalkozás. Most már ugyanis az a helyzet, hogy minél inkább segít neki, annál jobban megsebzi. Az a Linda Fletcher - és nem maga – adta meg neki, amire a legnagyobb szüksége volt: az önbizalmat. Maga mindig csak a negatívumokkal törődik: hogy mire van szüksége – sosem, hogy mit akar, hogy mit nem tud és sosem, hogy mire képes. Hát itt van például a zenei tehetsége. Hallotta azt a számot, amelyet ő írt? Lefogadom, azt se tudta, hogy a fia komponál! Velem kapcsolatban, igaza lehet. Nem én vagyok Don számára az ideális nő. De egyet tudok: hogy maga sem az! És ha már azt kell mondanom valakinek, hogy menjen haza, akkor az maga lesz, Mrs. Baker! MAGA menjen haza! 

VII.

Mrs. Baker: Hány óra? Éjfél?

Don: Még csak húsz perc múlva tíz.

Mrs. Baker: Csak húsz perc múlva tíz?

Don: Tudom. Pontatlan és megbízhatatlan. Mi egyéb megjegyezni valód van még?

Mrs. Baker: Fél nyolcat mondtál neki.  Donny! Linda Fletcher, adott neked önbizalmat?

Don: Nagyon jól tudod, mit adott nekem Linda Fletcher, Mami, hát légy szíves, ne viccelődj rajta.

Mrs. Baker: Eszem ágában sincs viccelődni. Önbizalmat is adott?

Don: Igen.

Mrs. Baker: Én nem?

Don: Te segítséget adtál.

Mrs. Baker: Mindig úgy gondoltam, hogy az egyikből következik a másik.

Don: Nem szükségszerűen, szerintem.

Mrs. Baker: Miért nem mondtad meg nekem, hogy nem szereted, ha Donnyinak szólítanak?

Don: Legalább ezerszer megmondtam.

Mrs. Baker: Csak emlékeznék rá, ha ezerszer hallottam volna.

Don: Hát lehet, hogy csak százszor mondtam. De mi ez? Minek ez a sok kérdés?

Mrs. Baker: Mi a rossz abban, hogy Donny?

Don: A Kis Világtalan Donnyra emlékeztet.

Mrs. Baker: És az miért baj?

Don: Próbáld meg kitalálni.

Mrs. Baker: De mégis, hogyan szereted, minek szólítsalak? Majd megpróbálom megjegyezni.

Don: Donnak… Donaldnak. Nevezz akár Sebasziannak vagy Irwingnek. Bárminek, csak Donnynak ne.

Mrs. Baker: Nem foglak se Sebastiannak, se Irwingnek hívni. Megpróbálom megjegyezni, hogy azt szereted, ha… 

Don: Megjött! Egy perc múlva itt lesz. Most már mehetsz, Mami!

Mrs. Baker: Egy férfi van vele.

Don: Ne hallgatózz az ajtónál.

Mrs. Baker: Nem hallok semmit. De egy férfi is van vele.

Don: Talán a televízióját hallod.

Mrs. Baker: Nem hinném, hogy a televíziójával nevetgélni és beszélgetni szokott.

Don: Mami, nagyon kérlek, gyere el onnan. 

Mrs. Baker: Eljöttem az ajtótól. 

Don: Tessék!

VIII.

Jill: Szia! Megjöttem! És Ralph Austint is fölhoztam magammal.  Á, Mrs. Baker – szóval még itt van.  Don, ez Ralph Austin. Meséltem róla neked. Ö rendezi a darabot. Ralph, ez itt Don, és ez Don mamája, Mrs. Baker.  Meséltem rólad Ralphnak, és nagyon szeretett volna megismerkedni veled.

Ralph: Szia, Jill mesélte, milyen klassz, milyen izé... ügyes vagy ahhoz képest, hogy... szóval, ahhoz képest, hogy nem látsz.

Don: Nyugodtan mondd ki, hogy „vak”, Ralph. Én is használom ezt a szót.

Ralph: Ja, tutti. Tudhattam volna. Jill mondta, hogy egyáltalán nem is zavar a dolog.

Don: Ralph, fölösleges kiabálnod.

Mrs. Baker: Mr.Austin, a fiam nem süket!

Ralph: Ja, bocsánat.

Don: Ez gyakran megtörténik. Az emberek azt hiszik, ha vak vagyok, akkor biztosan süket is lehetek.

Jill: Pedig sokkal jobban hal, mint mi.

Don: Ugyan, dehogy.

Jill: És micsoda szaglása van! 

Mrs. Baker: Megkínálhatom magukat valamivel, mielőtt elmegyek?

Ralph: Már vacsoráztunk, de egy kis kávét nem bánnék, ha nem okoz gondot.

Mrs. Baker: Magát itt vacsorára várták, Jill.

Jill: Jaj, Don, Iszonyúan sajnálom.

Don: Semmi baj.

Jill: A virágaink meg a gyertyáink… milyen szép.  Na, tessék, látod. Ez vagyok én. Tökéletesen kiment a fejemből. A meghallgatás után Ralph elhívott egy jelmezbálba ünnepelni, és megittunk egy egész üveg pezsgőt, vagy mi a csoda volt.

Ralph: Habzó burgundi volt.

Don: Ezek szerint megkaptad a szerepet?

Jill: Igen is, meg nem is. Nem a feleséget játszom.

Don: Hát akkor mit? A homoszexuális férjet?

Jill: Nem, a titkárnőjét. Kis szerep, de van egy oltári jelenetem benne.

Ralph: Jill szédületes volt a meghallgatáson. Öregem, valósággal büszke letem rá.

Jill: Hogy én milyen ideges voltam, te jóságos ég! Nem is a szöveg miatt, de mégis csak ki kellett oda állni anyaszült meztelenül. 

Mrs. Baker: Bocsánat, összetörtem egy csészét.

Jill: Segíthetek valamit?

Mrs. Baker: Nem, köszönöm, már összetört. 

Don: Miért kellett Jillnek meztelennek lennie a meghallgatáson?

Ralph: Mert ebben a darabban sok a meztelenség. Meg kellett néznünk a színészek testét. Itt nagyon fontos a vizuális szempont. Remélem, nem veszed rossz néven, hogy ezt mondom?

Mrs. Baker: És mondja, Mr. Austin, van ennek a darabnak cselekménye is. Vagy ezt már túlzás lenne kívánni?

Ralph: Nagyon is drámai cselekménye van, Mrs. Baker.

Jill: A végén meghalok.

Mrs. Baker: Tüdőgyulladásban?

Ralph: Az állati izgalmas jelenet lesz. Zseniálisan értek az ilyenhez. Jill ott hever majd a színpadon, és haldoklik a halálos adag herointól. Agonizál, a hátán fetrengve végigvonszolja magát a színpadon – és folyton ezt az egy szót sikoltozza. Sikítva mondja, mondja, ugyanazt újra meg újra.

Don: Mi az a szó?

Mrs. Baker: Muszáj volt megkérdezned?

Ralph: Hát, izé… nem tudom, helyes-e, ha itt kimondom.

Mrs. Baker: A színpadon ki fogják mondani, és maga nem tudja, ki lehet-e mondani itt?

Don: Mondd csak ki egészen nyugodtan. Mi az a szó? Talán jobb, ha mégse.  És szerinted, Ralph, a közönség elfogadja az ilyesmit?

Ralph: Viccelsz? A közönség meg fog veszni érte. Na persze, én a gondolkodó közönségről beszélek  

Mrs. Baker: Mondja mi a címe a darabjuknak?

Ralph: “Tedd meg másnak, amit magadnak nem kívánsz.”

Mrs. Baker: Ezt meg kell jegyeznem magamnak, nehogy még véletlenül betévedjek oda.

Jill: Pedig ez tulajdonképp nem is igazán pornográf darab. Én nem lépnék fel egy pornográf darabban. Ez csak élethű.

Don: De nem Mami életéhez hű.

Ralph: Mennyi idő alatt tudsz összecsomagolni?

Jill: Hát... hamar.

Ralph: Megvárlak, ha tényleg nem tart az örökkévalóságig. Hány bőröndöd van? 

Jill: Csak kettő, 

Don: Elutazol valahová?

Jill: Hát nem mondtam? Átköltözöm Ralph-hoz. Azt hittem, már említettem.

Mrs. Baker: Nem, ezt még nem említette.

Jill: Szóval, Ralph úgy gondolta, nem lenne rossz ötlet, ha átköltöznék hozzá.

Ralph: A te ötleted volt.

Jill: Teljesen mindegy, kinek az ötlete volt. Az a lényeg, hogy jó ötlet. Szívesen látunk, ha bármikor átjössz. Ugye, Ralph?

Ralph: Tuti. Mintha csak hazajönnél, öregem.

Jill: Ugye megmondtam, hogy Don tetszeni fog neked. Irtó klassz dolgokat csinálunk majd odaát, ha eljössz. Te is megszereted majd Ralphot. Teljesen olyan, mint mi. Bárcsak láthatnád! Nagyon klassz arca van. Meg tudja mondani, milyen vagy, abból, hogy megtapogatja az arcodat. Olyan kedves arc, Meglátod, Don.

Ralph: Csak rajta Don, nyugodtan.

Mrs. Baker: Nem akarja, Mr. Austin. 

Ralph: Hát akkor, állatian örültem, hogy megismerhettelek, Don. Hamarosan látunk majd, remélem. Siess, tubicám. Ja, és nagyon örültem, hogy megismerhettem, Mrs. Baker. Bocsásson meg, ha megbántottam.

Mrs. Baker: Nem történt semmi, Mr. Austin. Biztosíthatom, hogy többé nem fordul elő.

Ralph: Szia. 

Jill: Hát akkor én talán el is kezdem a csomagolást. Majd még beszólok elbúcsúzni, mielőtt elindulok.

IX.

Don: Mami?  Mami, itt vagy?

Mrs. Baker: Igen.

Don: Mondani szeretnék valamit. Jobb lesz, ha előbb leülsz.

Mrs. Baker: Olyan borzasztót akarsz nekem mondani?

Don: Nem, örülni fogsz neki, de jobb, ha előbb leülsz.

Mrs. Baker: Leültem.

Don: Haza akarok menni. Hozd el a kocsit, amíg összecsomagolok. Hallasz engem?

Mrs. Baker: Igen. Beszélnünk kellene róla.

Don: Úristen, hisz egész nap erről beszéltünk. Azt mondtad, ez nem éppen a Backingen palota. Azt mondtad, egy patkányodúban lakom.

Mrs. Baker: Te meg azt mondtad, ez a Tadzs Mahal. Azt mondtad, most már ez az otthonod. 

Don: Mami. Nem nekem való ez.

Mrs. Baker: Miért? Mert egy kislány faképnél hagyott?

Don: Két lány. El ne felejtsd Lindát.

Mrs. Baker: Lesz még abból tíz is. A lányok a látó férfiakat is faképnél szokták hagyni, ha nem tudnád.

Don: És ettől most verjem magam a földhöz a boldogságtól?

Mrs. Baker: Legalább egyszerűen abbahagyod az önsajnálkozást. Azelőtt sose sajnáltad magadat. Nagyon kérlek, ne is kezdd el most. Sok lánnyal lesz még dolgod. Egy napon majd olyat is találsz, aki tartós kapcsolatra képes. Jill nem az. Maga is tudja ezt magáról. Azt hiszem, saját érdekedben jobb, ha itt maradsz. Nem akarom, hogy megverten és elbátortalanodva haza gyere. Ne felejtsd el még mindig ott a zene.

Don: A Krisztus szerelmére, jegyezd már meg végre, egyszer és mindenkorra: nem vagyok azonos a Kis Donnyval! Megvertek! Elbátortalanodtam! Vége!

Mrs. Baker: Emlékszel még a legelső kis Világtalan Donny történetére?

Don: Nem én.

Mrs. Baker: Öt éves voltál. A tónál töltöttük a nyarat. Papi bevitt a tóba. Az volt az első alkalom életedben, hogy a fürdőkádnál mélyebb vízbe kerültél. Halálosan megrémültél. Egész hazáig hallatszott a sikoltozásod. Papi bevitt a házba, én meg ágyba dugtalak. Még órákkal később is reszkettél. És aznap este mesét mondtam neked a vak kisfiúról, aki két tengert átúszott, és beszélni tudott a delfinekkel. Kitaláljak most is egyet, vagy pedig eléggé férfi vagy már ahhoz, hogy kivágd magad ebből a helyzetből?

Don: Miért változtál meg?

Mrs. Baker: Nem hinném, hogy én változtam meg. Reggel majd felhívlak, és akkor megbeszéljük.  Nagyon szeretlek, Don.

X.

Don: Hé, szomszédasszony! Mi van?

Jill: Azt hiszem, készen is vagyok. Akkor... ne rendezzünk nagy búcsújelenetet, jó? Úgyis hamarosan beszélünk.

Don: Nem maradhatnál még egy percig?

Jill: Hát ha már egyszer elhatároztam, hogy elmegyek valahová, szeretek sietni. Megérted, ugye?

Don: Én ugyanígy vagyok vele. Éppen elhatároztam, hogy sonkás szendvicset csinálok magamnak rozskenyérből. Nem kérsz egyet?

Jill: Hát ha már egyszer elhatároztam, hogy elmegyek valahová, szeretek sietni. Hacsak valaki meg nem kínál sonkás rozskenyérrel.

Don: Sörhöz mit szólnál?

Jill: Jöhet. A gyertyák még most is égnek.

Don: Tudom. Mélyen vallásos vagyok.

Jill: A mamád hová lett?

Don: Hazament.

Jill: Nem is hallottam kimenni. Mi volt az ítélet? 

Don: Elismerte a függetlenségi nyilatkozatomat.

Jill: Ne viccelj!

Don: Meg kell neki adni, derekasan harcolt.

Jill: Talán jobb lett volna, ha győz is. Úgy értem... talán mégis jobb lenne neked otthon.

Don: Ez aztán a meglepetés!

Jill: Gondolkoztam a dolgon.

Don: Ne bosszants már, te lány. Egy teljes napomba és másfél liter vérembe került, hogy meggyőzzem az anyámat. Most kezdjem veled újra?

Jill: Szeretem, ha mások csinálják a dolgokat helyettem.

Don: Akkor hagyd ott Ralphot meg azt a darabot. És költözz össze az anyámmal. Elfogyott a mustárom. 

Jill: Nem számit. Mi a véleményed Ralphról?

Don: Ralph?

Jill: Nem tetszett neked, igaz?

Don: Azt mondtam, nagyon rendesnek látszott.

Jill: Éreztem, hogy nem tetszik neked. Kicsit idegesnek látszottál, mialatt itt volt.

Don: Mondd meg nekem, Jill, neked tetszik ez a Ralph?

Jill: Micsoda kérdéseid vannak!

Don: Tudod mit? Mondok én neked valamit. Neked nem tetszik Ralph.

Jill: Jaj, istenkém! Éppen most csomagoltam be két bőröndöt!

Don: Nem tetszik neked!

Jill:  Egyszerűen hülye vagy. Becsomagoltam két bőröndöt, ott vannak ni…

Don: Mondd, Ralph-fal is olyan, mint a nemzeti ünnep és a karácsony?

Jill: Nem éppen, de van benne valami furcsa erő. Vele olyan, mint… a  munka ünnepe.

Don: Szerinted ő is szép ember, kívül-belül?

Jill: Sok tekintetben, igen.

Don: Van karizmája?

Jill: De mennyire!

Don: Akkor én eladom a magamét.

Jill: Jó lesz, ha sietsz vele. Volt már, akivel megtörtént, hogy egyszerűen eltűnt neki.

Don: Szereted?

Jill: Igen, a magam módján.

Don: Ma délelőtt azt mondtad nekem, sose tudnál szeretni senkit.

Jill: Az ma délelőtt volt. Talán szabad megváltoztatnom a tulajdon véleményemet, nem? Vagy  a kongresszus máris törvénybe iktatta az első nyilatkozatomat?

Don: Nézd, lehet, hogy nem én vagyok a legtapasztaltabb ember ebben a háztömbben, de annyit tudok, hogy amikor szíved választottjának karjaiba sietsz, akkor nem állsz meg egy szelet sonkás rozskenyérért.

Jill: Ami csak azt mutatja, mennyire nem ismersz. Vannak, akik a szívüket viselik kívül a kabátjukon: én az étvágyamat, és kösz. Ennyi az egész.

Don: Azért, mert anyám mondott volna valamit?

Jill: Hogyhogy anyád mondott volna valamit?

Don: Hogy talán ezért mégy el? Talán azért nem jöttél el a vacsorára? Tudom, hogy nem felejtetted el. Anyám mondott valamit?

Jill: Még te se hallgatsz az anyádra. Miért hallgatnék rá én?

Don: Akkor meg miért mégy el? És ne próbáld beadni nekem, hogy szereted Ralphot.

Jill: Azért megyek el, mert el akarok menni. Szabad vagyok, és akkor megyek, amikor nekem tetszik.

Don: Gondolom, talán van ehhez némi közöm.

Jill: Nincs hozzá a világon semmi közöd.

Don: Rendben van.  Tör a frász, mi, nehogy még el találd magad kötelezni, igaz?

Jill: Igenis, nem akarom magam elkötelezni. Már mondtam neked.

Don: Ez igaz, mondtad már. Semmi felelősség, semmi kötelesség.

Jill: Azt akarom, hogy kiszállhassak belőle, amikor magam a …

Don: Amikor megunsz?

Jill: Vagy bárki mást.

Don: És mi van, ha én unlak meg téged,?

Jill: Engem?

Don: Téged sose lehet megunni?

Jill: Én nemigen maradok addig, hogy ez kiderüljön.

Don: Ralph-fal könnyű a dolgod, bármikor kiszállhatsz, amikor tetszik, de egy vak fickót mégis csak nehezebb faképnél hagyni, erről van szó, igaz?

Jill: A vakságnak ehhez semmi köze. De semmi!

Don: Dehogy nincs, tudod te jól! Ralph-fot vagy Sebastiant vagy Irwinget úgy otthagynád, mint a pinty, és nem éreznél semmit, de ha a Kis Világtalan Donnyt hagynád faképnél, esetleg megutálnád érte magadat, és azt nem szeretnéd, igaz? Gyűlölj engem, vagy szeres engem – de ne hagyj faképnél azért, mert vak vagyok, és ne is maradj azért, mert vak vagyok.

Jill: Ki az isten az a Sebastian és Irwin?

Don: Senki. Most találtam ki őket.

Jill: Én néha, bizisten, nem értlek téged. Mi ketten egészen másképp gondolkodunk, és pontosan tudom, hogy előbb vagy utóbb úgyis csak meg sebeznélek. Nem akarlak megsebezni.

Don: Miért? Megteszed másokkal is. Nekem, miért járna különleges bánásmód?

Jill: Nem akarok második Linda Flecher lenni. Ő megsebzett téged, ugye?

Don: Meg segített is rajtam. Mellettem állt, amikor szükségem volt rá.

Jill: Hát én ezt nem ígérhetem. Fogalmam sincs, hol leszek éppen, amikor szükséged lesz rám.

Don: Nagyobb szükséged van énrám, mint nekem rád!

Jill: Nekem nincs szükségem senkire. Nem is volt, és nem is lesz soha! Most pedig mennem kell.

Don: Örülök, hogy ezt mondtad. Hogy kell, és nem azt, hogy szeretnék.

Jill: Na, hála istennek, csakhogy végre jól mondtam valamit. Szia, majd látjuk egymást.

Don: Persze, majd meglátlak. Évekig fogom törni rajtad a fejem, és találgatom majd, hogy elkötelezted-e magad valaha is, hogy mertél-e végre felelősséget vállalni magadra.

Jill: Remélem nem.

Don: Ne aggódj. Ez azért nem történhetik meg veled, mert érzelmi fogyatékos vagy. Tudtad ezt? Ezért nem bírtad a házasságot. Ezért nem tudsz elviselni semmi véglegest, semmi igazit. Most is azért mégy el innen, mert attól félsz, hogy belém találsz szeretni, és erre a felelősségre te túlságosan kamasz vagy. És az is maradsz. Isten látja lelkem – sajnállak érte. Mert nyomorék vagy. Akkor már inkább vak legyek. Te is leszögezted

XI.

Mindjárt az elején,

Hogy minden az enyém,

Kivéve a szíved.

Hát akkor ne sírj most,

Ne játszd a bánatost,

Kíméld meg a szívem.

Don: Ki az?… Ki van itt?

Jill: Hófehérke. Nem a mamád

Don: Mit keresel itt?

Jill: Mit keresel te a padlón?

Don: Ja,… éppen piknikre készültem.

Jill: Micsoda klassz ötlet!